top of page

Ready, Study, Go!

Training trip in Kisoroszi

               

By Zahra Sadeghi

 

Ez a kirándulás arról szólt, hogy megismerjük egymást és jobban átlássuk a projektet. Emellett arra is törekedtünk, hogy kiderítsük, mely témák keltik fel az érdeklődésünket leginkább. Egy napos augusztus reggelen hagytuk el Kisoroszi irányában Budapestet. Ahogyan általában, ez is egy jó kis kirándulás volt az Artemisszió Alapítvánnyal, sőt egy kicsit multikulturálisra is sikeredett. A Rácz Fogadó látott bennünket vendégül.

 

Az első dolog a megérkezés után a bemutatkozás volt, és az, hogy miért jelentkeztünk erre a projektre, majd pár szórakoztató feladatot csináltunk. Egy körben ültünk, és valaki mondott valamit, ami egy globális témára vonatkozott, majd aki egyetértett ezzel, kezet kellett vele fognia. Ez addig folytatódott, míg mindenki kezet fogott valakivel. Pár képet is raktunk a földre és mindenkinek kellett egy vagy két képet választania, amiről egy globális probléma jutott eszébe, majd meg kellett indokolnunk a választásunkat.

 

Játszottunk olyat is, hogy a másiknak a láb méretét kellett kitalálni a legkisebbtől a legnagyobbig megszólalás nélkül, és közben egy vonalba kellett rendeződnünk. Egy másik játékot a szem színekkel játszottunk, és hasonlóan az előző feladathoz, szótlanul vonalba kellett rendeződni a szemünk színe szerint, világostól a sötétig.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A világ játék a kontinensekről és a lakosságukról szólt. Először is, nekünk kellett eldönteni, hogy hány ember jelképezi a világ népességet. Aztán meg kellett állapítanunk, hogy hány szék jelképezi a világ GDP-jét; például ki kellett találni, hogy melyik ország a legszegényebb es melyik a leggazdagabb.

Miután kiderítettük a valódi számadatokat az összes kontinensen élő lakosságról és a vagyonukról, meg kellett próbálnunk ezeket székekkel jelölni és azokra leülni, melyek azt jelezték, hogy sokkal több szék van Európában és Kanadában, mint Afrikában és Ázsiában.

Este egy olyan játékot játszottunk, ahol négy csapatot kellett alkotni és egy országot kellett alapítani: kiválasztani a nevét, zászlaját és a vallását. Mindegyik országban voltak politikusok, befektetők, aktivisták és munkanélküliek.

 

Ezután rengeteg probléma merült fel, például, hogy egy nagy ruházati cég szeretne az országunkba jönni és ruhagyárat létesíteni, ami kedvezőleg hatna a gazdaságra, hiszen új munkahelyeket biztosítana, viszont tudjuk, hogy gyermekmunkát is alkalmaznának és embertelen körülmények között valósulna meg a munkavégzés. Ezt hallva, minden befektető tartott egy konferenciát a különböző országokból és az volt a céljuk, hogy meggyőzzék vagy lebeszéljek a lakosaikat arról, hogy ez a cég letelepedjen náluk vagy sem. A politikusok, aktivisták es a munkanélküliek is összegyűltek, hogy megvitassák ezt a problémát.

bottom of page